2011. április 5., kedd

dobozpárna és kiscipők


Végre varrtam! bár a gyerekek most is betegek, de valahogy mégis sikerült eljutnom idáig.
az első dolog egy piros puhatalpú kiscipő volt Jankának. az anyga gyapjúfilc, a talpa pedig bőr. azt hittem, nehezebben fogja vinni a gépem ezeket az anyagokat, mert vastag lesz, de nem. egészen szépen sikerült megvarrnom, és nagyon jól mutat Janka lábán. :) most teszteli. bentre kiváló, de a kinti viszonyokat még nem tudom, hogy bírja. most épp tisztításra vár, mert Janka belemászott a sárba. meglátjuk, mit bír. magamnak is szeretnék egyet varrni, mert nem érvényes, hogy csak gyerekek járhatnak puhatalpúban.



a következő, már régóta tervezgetett darab, egy dobozpárna. remélhetőleg lesznek még társai is. az anyagok megvannak, csak időm legyen. az elsőt még Jenka kezei alatt varrtam a suliban. a házi feladat pedig az volt, hogy még 5 db rejtett húzózárat varrjunk be, hogy a kezünkben legyen. mondanom sem kell, hogy a 3 hét alatt nem sikerült eljutnom, csak egy húzózárig, és azzal is szerencsétlenkedtem. na mindegy, a következő már menni fog. látszani ezen sem látszik kívülről, hogy nem szabályosan van belül elerősítve, lezárva. azért engem zavar.

íme a párna:

a teraszra terveztem a társaival együtt. szeretnék szőnyegeket letenni nyáron a teraszra, és arra ezeket a nagy ülőpárnákat.

itt a húzózár. azért ránézésre baba lett, alig lehet megtalálni, és még én sem tudom, merre kezdjem el húzni ;)
ez pedig a paszpól eldolgozás. ez volt az első egyedül készített paszpólos darabom.